Története 

Iváncsa és környéke ősidők óta lakott helynek számít. Területén bronzkori, római, avar és honfoglalás korából származó leletek sokasága került felszínre. Nevét az oklevelek 1290-ben említik először, Iwanch alakban. Iváncs királynéi föld volt. 1291-ben Erzsébet királyné Tivadar (Theodor) fehérvári választott prépostnak, királyi alkancellárnak adta, s az adományt 1291-ben Fenenna királyné megújíttatta, s határait is leiratta. A határleírás szerint Iváncs királynéi részének határa átterjedt a Duna keleti oldalára is, s nyugaton a nagy út határolta. 1333-ban a budai főesperességhez tartozó egyházának papja 1 gs. pápai tizedet fizetett. A középkori falu, Iváncs(a), a Duna partján feküdt, Adonymai határa mellett. A település a török időkben elnéptelenedett. Az 1700-as években csak mint puszta szerepel, alig félszáz lakossal. A 19. században népesedik újra, jórészt a közeli Baracskáról érkezett közbirtokosokkal. A település birtokosai főként a Kazay, Hollósy, Pázmándy, Kandó, Dienes, Robozok, Bédy családok voltak.

További Információk a Kapcsolodó Oldalak Alatt